Vélemények a Canipremről

Ön is elégedett a CANIPREM-mel?
Küldje el, nekünk, és mi örömmel feltesszük véleményét vagy csak nevét.

Tenyésztők mondták

Kállai Katalin okleveles kutyakozmetikus és a Füstös puli kennel tulajdonosa

2015-ben találtam rá a Caniprem kutyák számára készült táplálékkiegészítőre. Három pulim részére saját magam állítom össze az étrendet, amelynek alapja a hús, csontos hús, belsőségek, bizonyos zöldségek, gyümölcsök, túró, joghurt, méz stb. Ennek az etetési módnak kiváló kiegészítője a Caniprem, amely intenzívebbé teszi a szőrzet növekedését, a kutyáim vitalitása is növekedett, betegségekre való hajlamuk és a nyári vakaródzás csökkent. Évente kétszer, kúraszerűen adom a kutyáknak, a téli és a nyári időszakban. Kiváló ár-érték arány jellemző a termékre, egy nagy doboz amely 1,25 kg, elegendő a három pulinak kb 2 hónapra! Praktikus a kiszerelése, egyszerűen rendelhető, illetve sok esetben kutyás rendezvényeken is megvásárolható. Puli és komondor fajták kozmetikusaként szívesen ajánlom vendégeim számára. A fotókon Füstös Acsád nevű saját tenyésztésű pulim látható 2015. nyarán kb. 2-3 cm-es szőrhosszal és alig másfél évvel később 2017. tavaszán, teljes szőrköntösben pompázva. Jól mutatja a két kép, hogy a Caniprem étrendkiegészítő megtámogatja a genetikai alapokon nyúgvó tulajdonságokat, mint például a szőrzet szerkezete és a növekedésének intenzitása.  


Kállai Katalin

okleveles kutyakozmetikus (Gubancoló kutyakozmetika) és a  Füstös puli kennel tulajdonosa

Weboldal: http://kutya-kozmetikus.hu/

2017. április 22. 

Nagy László Gábor, bullterrier tulajdonos

Ő Csülök, 7 hónapos bullterrier kölök. 5 hónapos korában jelentkeztek a fején és mellkasán kiütések, amelyek gyorsan súlyosbodtak és szegénykém szinte teljesen lekopaszodott a mellkasán és a fején. Sajnos akkor nem fényképeztem le, de nagyon csúnya látvány volt. A diagnózis: erős szőrtüszőatka fertőzés. Az orvosi kezelésnek hála meggyógyult, valamint egy kb másfél hónapos Caniprem kúra után 100%-osan regenerálódott a bundája. :) Mára kicsattan és elképesztő energiákról tesz tanúbizonyságot. Jelenleg is kapja a Caniprem adagokat.


Nagy László Gábor

2017.01.16.

Varga Melinda hobbikutyás

A tegnapi nap (2016.05.18) folyamán kaptunk nagyon pozitív visszajelzést a Caniprem hatásáról Varga Melindától. 
A vizsla kutyusa szőrtüszőatkásodásban szenvedett. Az atkától a szőr csúnyán megkopott, kihullott, majd a Caniprem használata után fényesebb lett, és ismét visszanőtt. Kaptunk képeket is a Caniprem előtti és utáni állapotról, ahol szembetűnő a pozitív változás.


Varga Melinda, Budapest

2016.05.18.

Dohány Péter pulitenyésztő

Több mint két éve rendszeresen kapják a Pulik a Caniprem étrend kiegészítőt. Amit tapasztaltam, hogy sokkal energikusabbak. A szőr tömege és minősége is látványosan javult mindkét Pulinál. Néhány ismerősöm elkezdte használni ajánlásom után, hasonló pozitív eredményekkel.

A képen HJCH HCH Szentmihalyi-Szabo Makvirag látható.


Dohány Péter

2015.08.23.

Mészáros Melinda hobbikutya tulajdonos

A Canipremet egy ismerősöm ajánlotta, amit vásárlás után rögtön el is kezdtem adni kutyáimnak 2015.április 30-àn. Izgatott voltam a hatását tekintve.  A 4 kutyámból 2 rövidszőrű magyar vizsla, egy szuka és egy kan, a másik kettő keverék.
Én nem tenyésztem őket, azonban számomra is fontos, hogy megkapják a napi szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat, ami ahhoz kell, hogy egészséges, kiegyensúlyozott, szép szőrrel rendelkező, hosszú és boldog életet éljenek.
A legidősebb kan kutyám keverék és idős korából fakadóan a szőre már kopott, és fénytelen volt. Heves és aktív vérmérsékletéből kifolyólag sok gond akadt az izületeivel (térd, könyök), néha bicegés is, amit a kaparások során szerzett. A Caniprem etetésével a szőre már nem kopott és fénytelen, hanem fényes lett. Sántasàg azóta nem fordult elő. Mondhatni megfiatalodott.
A kan vizslának a szőre kopott, fénytelen, fakó és inhomogén volt. A Caniprem etetése után a szőre ragyogó barna és egyöntetű lett.A keverék szuka fekete szőrének csillogását messziről észre lehet venni. Vedlése a téli bundából gyorsabban lezajlott.

A szuka vizslának nem csak a szőre lett csillogóbb, hanem érezhetően
puhább, selymesebb is lett.

Mind a négy kutyámnál a látható változást a szőr fényessége hozta.

Teljes mértékben meg vagyok elégedve a Canipremmel. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

 

Mészáros Melinda

2015. június 13.

 

Rózsa Réka pulitenyésztő

Ma pozitív visszajelzést kaptunk a CANIPREM hatásairól egy pulitenyésztőtől.

Rózsa Réka, Duna nevű puli kutyájának 1 hónappal a tervezett fedeztetés előtt adta . 3 hét múlva láthatóan és érezhetően sűrűsödtek a tincsek a szőrtöveknél.
Tulajdonosa tartott attól, hogy a tincsek tövei nem birják el majd a 20-30 cm-es tincseket, de pozitívan csalódott, mivel sokkal erősebb lett.
Duna , ezen felül gazdáját megajándékozta 8 kölyökkel is!


Rózsa Réka

2015. május 5.

Loncsosi-Bátor puli kennel

A CANIPREM kiegészítőt már régebb óta etetem puli tenyészetemben. 
Az etetés elkezdése után kb. 3 héttel észrevettem, hogy egyes kutyáimon a szőrhiányos területeken (pl. az orrháton) elkezdtek kinőni a szőrszálak, és kb. 1,5 hónap után már nem is látszott a szabad bőrfelszín. Az egyik allergiás fehér pulim CANIPREM-el való etetése után megszűnt a kutya állandó vakarózása. 
Többször ellett tenyésszukáim esetében is nagy változást hozott a termék. Az eddig maximum 3-4 kiskutyát ellő szukám 7-et, az eddig 5-6-ot ellő pedig 9 kölyköt hozott a világra, annak ellenére, hogy a fedeztetést mindig a tüzelés kezdetétől számított 12-13. napra teszem. 
A termékkel felnevelkedett kutyáimnál idén végre sikerült elérni az A, vagyis a legjobb eredményt a kutyák diszplázia szűrésénél.


Bátor Zsuzsa
Loncsosi-Bátor kennel 
www.loncsosibator.hu 
06-20-413-5181

Király Annamária rottweiler tartó

A CANIPREM-et 2,5 hónapja kezdtem etetni a rottweileremmel, mert olvastam az ajánlóban, hogy a termék többek között jó hatással van az izületekre. Mivel a kutya már 8 éves és egyre nehezebben tud felállni, gondoltam kipróbálom. Két hét után a szőrén vettem észre változást, sokkal fényesebb és egészségesebb lett. Két hónap elteltével már szemmel láthatóan könnyebben állt fel, és könnyebben is mozgott.

Király Annamária
2006. december

Mátyás Király Udvari komondor-puli aranykoszorús mestertenyészet

Komondoraimon nagyon meglátszik a CANIPREM hatása. A tavaly született növendékek a termékkel etetve erős csontúak, nagyok, tömött bundájúak, sötét pigmentűek lettek. A szukák a fialás után is jól néztek ki, nem fogytak le, megtartották vemhesség előtti kondíciójukat a szoptatás végén is, nem dobták le szőrüket, a pigmentációjuk sötét maradt. Az állataim ellenálló képessége is nőtt. Mióta etetem a terméket, szerencsére betegség nem fordult elő a tenyészetemben. A CANIPREM-el etetett kutyáim egyszerűen jobb formát mutatnak a nem ezzel etetett társaiknál. Nagyon meg vagyok elégedve a termékkel.


Berczeli Antal
Mátyás Király Udvari komondor-puli aranykoszorús mestertenyészet 
www.berczeli.tvn.hu 
06 30 927 0005 
Tata, 2007. április

Westwood szentbernáthegyi kennel

A CANIPREM-et egy kedves tenyésztő ismerősöm ajánlotta figyelmembe. Kutyáinknak mindig is adtunk táplálék kiegészítőket a megfelelő kondíció, szőrminőség és csontozat elérése érdekében. Sajnos eddig nem találtunk olyan terméket, ami természetes alapanyagokból készül és minden, a számukra fontos összetevőket egyszerre tartalmazza. A CANIPREM-ben mindezek benne vannak és kutyáinknak megfelelő kondíciót biztosít. Szőrük még soha nem volt ennyire csillogó és egészséges. Szoptatási időszakban sem volt gond egy 10 kiskutyából álló alom felnevelése az anyakutyának. Örülünk, hogy kutyáink megfelelő táplálásában a CANIPREM segít nekünk.

Nagy Péter
Westwood Szentbernáthegyi kennel 
www.westwood.hu/hun/main.html 
06- 20-444-4586 
Ebes, 2007. augusztus

Yo-west yorkshire és westy kennel

Yorkshire és westy kutyákat tartunk. Mióta a CANIPREM táplálékkiegészítőt adjuk a kutyáinknak, észrevettük, hogy egészségesebbek, a szőrük szebb, kezelhetőbb. Szerintünk a megtermékenyítésnél a megtapadásra is jó hatással van, mert úgy vettük észre, az alomszámban is szerepet játszik. Több a kölyök, szebbek, egészségesebbek, ellenállóbbak, mint előtte. Mi nagyon meg vagyunk elégedve a CANIPREM hatásával, és mindenkinek ajánljuk.

Desics Család 
Yo-west kennel 
06-70- 5758-241 
Fejér megye, 2007. szeptember

Szellőtánc barzoi kennel

Eredetileg szőrnövesztő célból próbáltam ki a Caniprem-et. Barzoi szukám kölyök nevelés alatt kapott babézia fertőzés következtében nagyon csúnyán lekopaszodott. 2-3 hét Caniprem etetés után látványosan növekedésnek indult a szőre, rendkívűl dús, gyönyörű lett. És nem csak a szőrére, hanem az ízületeire is nagyon jó hatással van. Lévén agár, rengeteget vágtázik, állandóan húzódásokkal, bicegésekkel küzdöttünk, ezeket a Caniprem szinte teljesen megszüntette. A kiskutyák fejlődése kiegyensúlyozattabb lett a hatására, egészségesebbek, elevenebbek, a szőrzetük csillogóbb, színük hangsúlyosabb. Tökéletes készítmény, nagyon meg vagyok elégedve vele.


Szendi Horváth Józsefné 
Szellőtánc barzoi kennel 
06-30/299-7218 
www.szellotanc.gportal.hu 
Várpalota, 2007. szeptember

Vyam de Buena Vista német dog kennel

Mindig használtam kiegészítőt, a hazai piacon fellelhető termékek nagy részét próbáltam már, amikor egy tenyésztő barátnőmtől megkaptam a Caniprem ismertetőjét. A szőrzeten 1-2 hét alatt látványos volt a változás, egészségesebb, fényesebb lett. 1-1,5 hónap eltetltével a nagytestűeknél különösen kölyökkorban sajnos sűrűn előforduló végtagproblémákat is helyrehozta. Nagyon elégedett vagyok a termékkel, örülök, hogy megtaláltam azt a kiegészítőt aminek a hatása a valóságban is az, ami a leírásban.

Vilimek Dóra
Vyam de Buena Vista német dog kennel 
www.vyam.hu 
06 70 380 06 19 
Budapest, 2007. szeptember

Újvárosi Haspók francia bulldog, boxer kennel

2 hét alatt a szőrük csillogó, fényes, selymes tapintású lett. 9 éves boxeremnél már jelentkeztek az időskori izületi problémák. Gyönyörűen szinten lehet tartani vele. Dina nem érzi az időjárásváltozás okozta izületi panaszokat. A kutya sokkal energikusabb, hogy nem fáj a lába. Rebi kutyám a szoptatás alatt folyamatosan kapta. Nagyon sok és jóminőságű teje volt. Gyönyörűen felnevelt 5 kiskutyát. 6 hetes korig szoptatott. Leválasztás után nagyon gyorsan regenerálódott, szerintem ebben is szerepet játszott a Caniprem. Nagyon jó az ízesítés, a válogatós kutyáim is szeretik. Csak ajánlani tudom mindenkinek.


Vaszócsikné Markovics Magdolna
30/277-8874 

www.ujvarosi-haspok.com 
markovics.magdolna@chello.hu 
Dunaújváros, 2008. április

Méherzugi aranykoszorús német dog kennel

Az interneten barangolva akadtam rá a Caniprem táplálékkiegészítőre. Mivel hússal etetek, ezért fontosnak tartom, hogy kutyáim táplálékkiegszítőt is kapjanak. Először vemhes és szoptatós szukámnál próbáltam ki sikeresen, majd a vedlési időszakban is jó tapasztalataim voltak. Kiváló a készítmény, elégedett vagyok és jó szívvel ajánlom tenyésztő- és kutyás társaimnak is.

Balogh Erika
Aranykoszorús Mestertenyésztő 
www.meherzugi.hu 
Budapest, 2008. május

Mogyorósi Attila, komondor tartó

A CANIPREM-et azért kezdtem el etetni, mert növendék komondorom állandóan vakaródzott. Szerencsére a termék megszűntette ezt, valamint pozitív hatásként jelentkezett még, hogy a kutya mellső lábain a végtagi lazaságot, ill. hibákat is helyre állította, így feszesebbek, egyenesebbek lettek a kutyám lábai.

Mogyorósi Attila
2008. május

Blue Batta Shar pei kennel

A Canipremet azért kezdtem el használni,mert nagyon elhúzódott a kutyáim vedlése,és szerettem volna szebbé fényesebbé tenni kutyáim szőrzetét. Amióta etetem megszűntek ezek a problémák. Meg vagyok elégedve vele.


Felker Károlyné
www.sharpeiek.atw.hu 
06308643010

Silver Senator háromszoros aranykoszorús schnauzer kennel

Egy bullis ismerősöm ajánlotta az ellés környékére. Gyorsan növekvő óriás schnauzer kölykeimnek is kerestem megfelelő komplex vitamint már régóta. Mindig etettem valamit, de egyiknek sem láttam ennyire a komplex és látványos hatását. Másrészt télen többször főtt eledelt etetek a kint tartott felnőttekkel, de az ásványi anyag, enzim és vitamin bevitel soha nem volt megnyugtató. Mostmár a tápra is teszek és nem csak kúraszerűen, - igaz kissé aládozírozva - , de folyamatosan etetem.

A vemhesség alatt is etetem; a placenták érettek, minden kiskutyával meg is születnek. Látványos az alom roboráltsága.

A kiskutyák szívesen eszik, növekedési erélyükkel abszolút szinkronban van a vázuk, csontozatuk.

Azelőtt csak „szaladtam” a magas fehérjéjű tápok okozta kacska lábak és fájdalmas izületek után, mára ez sem probléma többé.

A kozmetika utáni gépnyomok, amelyek eddig 2 hét alatt nőttek be, a fele időre redukálódnak, a bőrgyulladások, amelyek gyakran felléptek nyírás után, meg sem jelennek, a szőrnövekedés látványosan felgyorsul. A teljes trimmelést követően az új szőr 5-6 hét alatt már teljes. Színe kifogástalan, ami azért sem mindegy, mert sok béta karotint tartalmazó készítmény elvörösíti a szőr színét. Kutyáim szőrszíne kifogástalan só-bors ( a szőrszálon fekete és fehér szín váltakozása) , a szőr struktúrája fényes, erős szálú, egészséges.

A kutyák vitalitása sokkal jobb, az immunrendszerüket abszolút támogatja. Eleinte a halolajjal sokat kínlódtam a kiszerelése miatt , de mára a kiürült a mosogatószeres flakonba töltés mindent megoldott.

Ami még egy kissé hiányos számomra az elérhetősége. Ha a postaköltséget lefaragandó, pl. nagyobb kiállításokon is kapható lesz a termék, azt gondolom tökéletes lesz. Bár a termékkel így is maximálisan elégedett vagyok. Köszönöm.


Szőllősi Anikó 
Háromszoros Aranykoszorús Mestertenyésztő 
SILVER SENATOR Só-bors óriás és törpe schnauzer kennel 
20/4114-307 
www.silver-senator.hu

Fidrich Barbara Piu Bella Cosa Nápolyi masztiff és Bullmasztiff kennel

Tisztelt Caniprem!

Egy éve hallottam az Ön termékük felöl. Nápolyi masztiff és Bullmasztiff kutyáim vannak. Tenyésztem őket.
A nápolyi masztiffnál a kicsi alomszámok jelentették a fő problémát nálam.Betegségeink nem voltak. Egy ismerős ajánlotta a Canipremet és azt mondta bízzak benne.
A tavaszi tüzelési időszak előtt megrendeltem a terméket és vártam a csodát. A kutyáimnak kifejezetten jobb lett az étvágyuk és a szőrük minősége is jobb lett. Fényesebb, puhább lett. Valamint megszületett a várva-várt alom 12 kiskutyával.

Köszönöm önöknek.


Üdvözlettel: 
Fidrich Barbara Piu Bella Cosa Nápolyi masztiff és Bullmasztiff kennel 
0630-8153017 
piubellacosa.gportal.hu